A Vinistra fesztivál keretében Porecben 19 nemzetközi kiállítás veszi kezdetét a borgazdálkodás szellemében május 11 és 13 között. Mint az egyik legelőkelőbb ilyen témájú rendezvény minden évben több ezer hazai és külföldi bor imádót vonz az isztriai bor különleges ízének ígéretével.
Korábban a bor kóstolása, mint olyan, zárva volt a nagyközönség előtt és csak a szakemberek végezhették el ezt a kellemes „munkát”. Azonban manapság nem csak hogy megkóstolhatja a jobbnál jobb minőségű borokat, de különböző előadásokon is részt vehet és sokat tanulhat ennek a különleges nedűnek az elkészítési eljárásáról, illetve annak kereskedelmi, történelmi hátteréről.
Habár a fesztiválon természetesen a bor játssza a főszerepet, de egyben megismertet minket a környék kultúrájával és szokásaival, ezzel téve még különlegesebb élménnyé a kóstolgatást. Többek között a Buja területéről származó bor is képviselteti magát, úgy mint a híres Malvazije, amely szülőföldjének Motovun nevű helységet tartják, amelyhez szó szerint az úgy nevezett „Bor Út” vezet.
Ha szereti az ehhez hasonlatos eseményeket, ne felejtse el feljegyezni naptárában az időpontot, erről az élményről biztos hogy nem akar lemaradni. Kösse össze nyaralását a különböző borrégiók meglátogatásával, amelyre tökéletes helyet kínál az Isztriai-félsziget, ahol a mélykék tenger és a zöldellő borvidékek csodája Önt is biztosan elvarázsolja.
A kategóriából írt utolsó bejegyzés
-
Top 10 Instagram helyszín Horvátországban 2022.08.26.