10. Dani antike (Antik Napok) Pula - ban ebben az évben is rekonstruálják a régi római időket, melyre június 9-11 között kerül sor, rendezvény neve Pula Superiorvm. Pula ebben a 3 napban feléleszti a saját emlékműveit a római korból - Ausustus császár szentélyét a római Forum - on, slavoluk Sergijevac -ot Portarati téren és amfiteátrumot az Arenában.
A rendezvényt ünnepi megnyitóval indítják a város főterén, a Forum - on antik táncok és költemények keretében, és változatos ételekkel a római korból. Ezen rendezvények a gyermekeket is szórakoztatni fogják változatos gyermekjátékokkal. Minden érdeklődőt a Forum - on emellett egy római kori mesterségek kirakodóvására várja mint mozaikok kialakítása, agyag és kerámia edények készítése és még abroncsok elkészítése.
Portarat téren folytatódnak a mesterségekről a történetek, ahol a római sátortáborban tunikákat fognak árulni. A fehér tunikákkal elárasztott utcák mellett, Pula parkjait legionáris táborokkal töltik meg.
A legjelentősebb római emlékműben, a Pula - i Arénában a vendégeket antik labdarugással szórakoztatják, a csúcspontja a rendezvénynek pedig a gladiátor harcok, játékok lesznek, melynek ebben az I. századbeli Pula - i amfiteátrum ad otthont .
Legyenek Önök is részesei ennek a vidám római kori napoknak, amelyeket itt Pula - ban a hajnali órákban Tóga ünnepével zárnak.
A kategóriából írt utolsó bejegyzés
-
Top 10 Instagram helyszín Horvátországban 2022.08.26.